Hosszú vívódás, szürke és sötét napok után végre felszabadultan és vidáman indultunk a péceli református baba-mama körre. Talán mióta a bátyáméknál voltam, mióta anyu elment megint kerestem a helyünk, most már nem egyedül, hanem családosan. Megint voltak nagy csalódások és kedves találkozások is, sose tudom jól felmérni, hogy kitől mit érdemes várni, megosztani, ki hogy viszonyul majd hozzánk, a nyilvánvaló előjelek ellenére.

Éppen erről volt szó a baba körön, Havas Zsuzsi tartotta. "Kapcsolatunk Istennel és az emberekkel" Első Isten, minden nap szakítsunk rá időt, ahogy a férjünkre is, ő a második. Ne hagyjuk el a mindennapok rohanásában. Ezután következnek csak a gyerekek, majd a rokoni/baráti kapcsolatok. Mindent magukba szívnak, aztán tinikorukban értékelnek, szeretnék jobban csinálni, aztán kiderül, hogy sikerül. Érdemes segítséget igénybe venni, ha van, és nem túl sokáig húzni a gyerekneveléssel töltött éveket, mert nagyon el tud nyúlni, megerősítő volt most. És az is, hogy a szigorúbb szabályok hosszútávon beérnek. Nem vagyok nagyon tiltó típus, de az elveim szigorúak.

Volt jó pár csalódás, főként a családom és az unitárius egyházam részéről, a barátok már régebben elkoptak. Anyuról még mindig elhittem, hogy jelen lesz az életünkben, nem csak látogató, de ez már régen eldőlt. Az unitárius egyház egykor segített a családalapításban, ott láttam gyerekeket, de jelen helyzetemben nincs ott helyünk. Iskolás kor alatt állítólag nincs igény a gyerekfoglalkozásokra, és a lelkész sem látja szívesen a kisebbeket. Azon kívül reformátusok a gyerekek, ez is nagyon zavarta és nagyon el van öregedve a hívek közössége. Zavarja őket a gyerekzsivaj, én pedig azt gondolom, hogy ennyi tolerancia járna. Megmaradt a baba szoba, de nem megyünk oda.

Tudom, hogy túl sokat foglalkozom az identitással, de nekem nagyon nehéz felmérnem, hogy kinek mennyire vagyok fontos, kihez mennyire menjek közel. Nem azzal van gondom, hogy ha valakit nem érdekelnek a gyerekeim, vagy az életem, hanem ha mást várok, mint ami benne van. Ha azt gondolom, hogy jóban vagyunk és tényleg csak ideje nincs meglátogatni, az teljesen más, mint amikor merő elutasítást kapok vagy átnéznek rajtam. Sajnos most a legélesebben és legfájdalmasabban abban az unitárius templomban történt meg ez, ahova 30 éve tartozom és amiről azt gondoltam, hogy nah ez végre megmarad ebben a nagy kuszaságban. De nem. 

Szóval a következő a családi és rokoni kapcsolatok, ezt kiegészítheti vagy helyettesítheti a gyülekezet, közösségek. Itt jönnek szóba a református közösségek, az unitáriusok inkább online, a pszicho- és bibliodráma, valamint jelenleg a sashalmi evangélikus egyházközség, amely gyűjtőfogalma a Taizé, 40 nap az életért mozgalomnak és így a péceli dicsőítőknek is, valamint a protestáns ökumenének. Szóval ennyi és nincs több.

Múlt pénteken volt egy előadás T-Bognár Borcsa pszichológussal arról, hogy az első gyerek születése után, nálam a másodiknál erőteljesebben, előtört az az érzés, hogy mikor kapod vissza a régi életed, SOHA. És jól van ez így. Megszólalt mellettem egy anyuka, hogy milyen sokat várt a kisfiára, mit várna vissza. Belegondoltam én is a magányba, a péntek esti romkocsmázásba, a reménytelen ismerkedésbe, pénzgyűjtésbe. Éppen most kaptam meg a levelet a munkahelyemtől, hogy lejár a CSED, írjam meg a fizetés nélküli kérelmet 2025-ig, örömmel.

Bandika egész nyáron nem motorozott, 2 hete pénteken vittem be a lakásba, mert itt nincs aszfalt, és jött a hideg, borongós idő, bevittem a motort. El is kezdett vele menni a folyosón, szobák között. :-) Múlt pénteken a könyvtárig a focipálya területén, most pedig teljesen egyedül egészen le a Zsigmondin a buszmegállóig, és utána is a húsboltig. A Zsigmondi fel van túrva, így nem volt rajta nagy forgalom. A meredek, forgalmas vagy nehezen járható részeken átsegítettem. A Pekáry kastélynál necces volt, mert nem akartam felmenni, az útpadkán haladtunk, aztán inkább a rozzant járdán. Előre mentem a babával és őt ott lefékeztem, majd vissza Bandiért és fordítva. Szegény Bandi, mielőtt odaértünk volna, elesett, de gyalog, elkezdett folyni az orra vére, pont jött a tiszteletes úr és a felesége. Persze végig elemében volt, mindent szétpakolt, ahogy otthon, bemászott a dobozokba. Legközelebb nagyobb helyre megyünk. :-) Hazafelé többször kellett felvenni, de gyalog is sokat jött. A kutyáktól megijedt, ott át kellett lendíteni, de nagyon ügyes volt, hazafelé elmajszolt egy kekszet, nem is gondoltam, hogy már ilyen ügyes nagyfiam van. Apa pedig pont írt egy nyári egyhetes biciklitúráról, a BEAC szervezésében. :-)