Vhogy azt gondoltam h pici még, magasságban (91 cm) és súlyban (12 kg), nem elég önálló, visszavetette Miklós születése és ha egyébként is itthon vagyok, teljesen felesleges a bacitengerbe járatnom.

A bölcsis tapasztalatok sem voltak üdítőek, összesen 1 hónapot jártunk, heti két napot. A beszoktatás jól ment, akkor még szép-nyári idő volt, apa is ráért egyik napon, Ica mama tudott jönni, talán az első és az utolsó napon hoztam csak Miklóst. Ahogy viszont beköszöntött az ősz, szept. 1-jén, csütörtökön, a beszoktatási hét közepén, beszorították a 15 gyereket 1 összenyitott szobába, kezdődtek a surlódások, enyém-tiéd viták, Bandi nem szereti, ha túl közel jönnek hozzá és ilyenkor odacsap. Másrészt a 15 gyerekből 3 nem sírt keservesen mikor hozták őket du, köztük volt Bandi, de a sok sírástól agresszív lett, Gergővel, kis szeptemberi barátjával, megtalálták az egyetlen kisebbet és őt püfölték 1 talicskával már a beszoktatási hét végén, pénteken. De már csak emiatt is megérte, nekem visszajelzés és egész heti bandázás, alapvetően jó időben és megfelelő felszereltséggel. Aztán elutaztunk osztálykirándulni Ferivel és nem is volt csak szerdán, aztán megint 1 hét eltelt, de ment, ahogy mondtam neki. Aztán észrevettem, h nem akar bemenni, betart a lábával a lengőajtónak és kéri h menjek, a szívem szakadt meg, mert alapvetően nem akartam bölcsibe adni. Anyura is haragudtam, h miért nem jöm segíteni, még mindig nem engedik el bátyámék, osztozkodni kell, ami elég nehezen megy, bátyámnak valahogy természetes, hogy ha anyu Magyarországon van, akkor rendelkezik vele és a végén mégis több időt van nála, pedig olyan nagy gyerekei vannak (17 és 10 évesek). 

A munkahelyem hívott vissza, mert nem tudták még betölteni  a helyemet, az egyik külföldre ment, a másik nem vált be, harmadik szülni ment, negyediket elcsábította a haverja egy céghez. Norbi elment, Gabit kinevezték és Zsuzsi is felmondott. Azon kívül nyílt egy munkahelyi bölcsi, bàr nekünk nagyon messze van és nem gondolom, hogy jó dolog a város másik felére utaztatni az ilyen kicsi gyermeket, hiszen nem túl jó az autós közlekesés Bp-en, és egy síró-virnyogó gyerekkel állni órákat a dugóban, nem leányálom, nem vezetek annyira jól. Ha megérkezik a szürke, esős idő, balesetek száma megemelkedik, a hidak-pályák beállnak akár egy órára is. Nah, azért megígértem a főnökömnek, Gabinak, hogy kipróbáljuk a közelünkben lévő bölcsit, no persze, ahol hely van. Még tavaly januárban elkezdtem bölcsit nézni, a 2 péceliben esélyünk se volt, azt állították, h már 2023. szeptemberére töltik fel őket (most mégis van pár hely), így mikor elkezdtem hívogatni őket, a zsebibölcsi tűnt szimpinek, válaszoltak a kérdéseimre, megmutatták a telephelyeket, Csongrád utcàt választottam, mert ott volt rendes fű az udvaron és kisebb-családiasabbnak tűnt, bàr megemlítették, hogy a Covid idején konkrétan bezárt. Jó is volt a választás, a másik a Berri farm lett volna, de az az alsó úton van és szerettem volna néha bringával vinni, az könnyebb a felső úton. Mikor mondtam a nevét, megörültek h lány (Andreának értették), kiderült h a csoport nagy része fiú, egy lovasfarm mellett van és természetközeli ugyan, de ha lányokat várnak, akkor hajrá. Áprilisban indult volna egy új csoport, ráadásul heti 3 napot kellett volna vinni, egyiket sem akartam. Szóval maradt a zsebibölcsi, de tetszett tényleg, a beszoktatás is. Az nem, h természetesnek veszik, hogy hetekig sírnak a gyerekek, de azt hiszem ez nem a bölcsi hibája.

Bandi mindenesetre nem akart bemenni, gyanítom az történt h egyszerre szokott be a teljes csapat és ő nem sírt, nem kapott elég figyelmet és egyébként elég jól eljátszik egyedül, de néha vannak nem mű(ködik) hisztik, ha valami nem úgy sül el, ahogy képzelte és akkor világvege tud lenni. Behergeli magát és onnan ritkán van visszaút. 3. héten aludt ott először, egyszer mondták h mikor Gergő mellett volt, akkor piszkálták egymást, de pénteken már jó volt

 Egyszer hívtak még, h fáj a hasa, nem tud kakilni és utána már legközelebb h menjek érte, mert annyira köhög h hányt. Mikor rosszul volt, érdekes, akkor általában veszekedtünk anyuval, vagy tini dolgokon, hogy mennyire volt jó nekem otthon vagy azon h miért nem jön többet segíteni. Így aztán nem is voltunk többet, még egyszer elmentünk, mikor jobban lett, de a dajka, bevallotta, h ez lesz áprilisig és hallotta, h kicsi Miklós hörög és még pont szeptember volt, így gyorsan visszamondtuk. Másrészt folyamatosan ment fel az ára, januárban még 42 ezer Ft volt, októberben már 48-at fizettem, igaz, benne volt a zenebölcsi, amire szintén nem tudtunk elmenni. Zavart az is h egyik nap korán kelünk, másnap 10-re megyünk baba-mama körre és aztán megint korán keljünk, bezavart a napirendbe. Boldogan mondtam fel, bár nem tudtam h mit vállaltam. Jah és semmit nem tanult, beszédet utána kezdte, miután októberben folyamatosan Bogyó és Babócát olvastam neki. Enni keveset evet, amit otthonról ismert, repetát nem kért, így nem láttam értelmét. Szóval ezek voltak a félelmeim egyik része. És nagyon érdekelték a mintás ruhák, dinók - rajzfilmhősök, amiket én kifejezetten igyekszem kerülni. Szóval ez is benne volt, h így tudom még ezektől egy kicsit védeni. A félelmek között volt még a saját élményeim a magyar iskolarendszerben, hogy az egészet erőltetettnek éreztem és bár jó sok mindent tanultam, megszokni sosem tudtam. És bár szenvedtem egyedül, a jó kis, megszokott - nyugis életünket is féltettem. Valahogy azt éreztem h visszakerülünk a darálóba és sosem látom többet. A péceli ovikban iszonyat zsúfoltság van, 28-30 fős csoportok vannak, ahol kevesebben, ott akkora a csoportszoba, mint a nappalink. Erre jött rá, hogy nem vették fel sem a református, sem az állami oviba, május közepén 2 elutasító határozatunk volt. Nem bántam, mert Bandi épp a "nem imádkozunk, nem énekelünk", "anya, ne tornázz" korszakban van, az államiban a retro konyhaszag és neonfények, szóval NEM.  Hiába mentünk el mindkét nyílt napra, beíratkozásra, töltögettem/ gyűjtögettem a dokumentumokat, készültem, mint egy állásinterjúra. Beszéltem 4 hitoktatóval és 2 óvodapedagógussal, teljesen tanácstalan voltam. Persze itt jött az újabb dilemma, hogy akkor hova, felhívtam a környékbeli óvodákból (Piroska, Mézeskalács - 17 kerület, Maglód, Gyömrő, Monor - 3x2 db, Mende, Péteri - 2x1 db) 10-et, mire mind azt mondták h tele vannak, vagy nem fogadnak. Monoron nagyon kedves volt a titkàrnő, utánanézett a felmentésnek, a határidőből kicsúsztunk, én nem vagyok híve a visszadátumozásnak, vhogy azt gondoltam h ha ez az útunk, ki fog derülni, hívogattam az illetékes szerveket ez ügyben is, az önkormányzat persze nem vette fel. Anyuval is fasírtban voltam megint, egyszerűen nem tudom felfogni, elfogadni h ennyire keveset van nálunk, màr nem is érdekel, mi miatt, a szülinapokról majd külön írok. Lényeg h mikor a gödör alján voltam és teljesen igazságtalannak éltem meg, mind azt h még mindig a bátyáméknál van többet (akár a kutya miatt), én pedig hiába hívom, mind azt, hogy a református fiaimmal nem mehetünk az unitárius templomba, mind azt, hogy Bandit nem vették fel a református oviba, pedig reformátusnak van keresztelve és Feri presbiter, akkor még jött, h szülinapomra Salamon Zsuzsi gyerekkori/vásárhelyi barát felköszöntött, majd mikor vázoltam a problémát, akkor közölte h ne nyafogjak, panaszkodjak, hanem kussoljak és csináljam a dolgom. Namármost Miklós születése óta nem chateltünk és tutira csak anyutól van infója, erre én még jobban felhúztam magam. Mert ugye anyu mániája h "nem adok neki rendes ételt", és most hozzájött h "nem akarom oviba vinni", mert lusta vagyok, nyilván. Szóval a gödör alján, rám írt egy sorstárs anyuka, aki a tavalyi babakörről ismert minket, hogy a gyömrői művészeti oviba van hely és gyorsan jelentkezzünk. Bandi ugye szeret rajzolni (akár a falra) csigát, patakot, szerette a Kerekítőt, mi énekeltünk mind2 gyülekezet kórusában, szóval igazi kegyelemnek tűnt a hely. A csoport 20 fős és a fele nagycsoportos, a csoportszoba 50 m2, ideálisnak tűnt. Szép, modern épület és még zöldek, hagyományőrzők is. Kimentek a nagyok, a péceli ovikban pedig visszamaradtak, azért ez is egy minőségi jelző. A kedves ismerősön kìvül még 4 másik pécelit vettek fel, most pedig az ágyneműket böngésszük, mert nem volt szülői, csak a rendes kiscsoportban. Lehet h évvesztes lesz, de egyelőre mindent csinál, csak a mérete van az alsó 10%-ban. Bízakodó vagyok, Isten tényleg végig vezetett, csak azt volt nehéz elfogadni h nem a reformátusba visz az útunk, ezt mâr a nyílt napon észleltem, nem is az elutasító határozat viselt meg igazán. Nekem se megy könnyen, ha nem az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok. :-) A tipikus ovis félelmekről most néztem meg egy gyerekpszichológus videót, mikor beíratkoztunk, még gyerekcipőben járt a szobatisztaság, most már ügyesen szól, remélem h a biciklitúra és a lelki megrázkodtatás nem ront rajta, az étkezést még próbáljuk behozni. :-)