Hosszú volt a tél, ismét. Pedig számítok rá, de mindig meglep. A 3 hónapnyi szürkeség annyira nyomasztó tud lenni, hogy a fénnyel teli Karácsony, ajándékozás sem tudja számomra vonzóvá tenni. Idén télen talán kicsit jobb volt, én ezt határozottan annak tudom be, hogy nem kellett a BUE-be menni, számomra vállalhatatlan és értékrendben tőlem teljesen távol álló programokon részt venni. Illetve valahogy mégis részt vettem novemberben a Fasorban tartott Pecz konferencia első részén, decemberben pedig a Récsei Centerben az élelmiszergyűjtésen. A Hőgyesbe kétszer jutottunk el: egyszer, amikor a céges Mikulás és a Pálferis alkalom előtt voltunk Bandival és éppen a kórus énekelt, finom babgulyás volt az ebéd és mindenki ott volt, aki számít: Lia néni a kedves fiával, Banga Judit és a kórustagok. Rá egy héttel volt Chehade Judit Angyalünnepe, erről sajnos Bandi lemaradt, mert elaludt, ahogy több/más adventi programról, lett volna mézeskalács sütés és családi Karácsony is itt a péceli református gyülekezetnél. Szentestét is átaludtuk. Reggel bezsuppoltam Bandit a kádba és addig feldíszítettük a fát, aztán ajándékosztás végül csak 25-én volt, mert a halászlé és zserbó ebéd után teljesen bealudtunk. 26-án Zoliéknál voltunk, Editék éppen beestek, 28-án pedig Erdélybe indultunk Jutkamamával. Sajnos már 4 este elég ahhoz, hogy szinte a teljes rokonságot végig látogassuk, de nagyon jól sikerült, Bandika jót játszott Klárikával és Remetén is, bár ott inkább Szandi szobáját élvezte, de nagyon hiányzott ez a rokoni közelség, mivel a barátaim elpárologtak.

Később kiderült, hogy mi voltunk az utolsó látogatói Katica néninek, január első napjaiban kórházba került, január végén megműtötték és február 5-én meghalt. Gyomorfekély, daganat, kivették a lépét, 2× is mondták, hogy tüdőgyulladást kapott. Istennek hála, anyu leszervezte, hogy el tudjak menni a temetésére. Rendes volt a bátyám, hogy bevett a csapatba, Palika vezetett végig 7 órát autópályán. Nem voltam még így, hogy román szót se hallottam, csak a benzinkúton, és Vásárhelyre se mentünk be és végig autópálya volt, kivéve, mikor véget ért az út egy szántóföldön. Jah és benzinkút se volt sok, keresni kellett állandóan, erre még emlékeztem, mert mi is voltunk erre nászúton. Rossz érzés, hogy így mennek el az öregek, Erich bácsihoz se megyünk már többet valószínűleg. Persze születnek az ifjak, de az más és ezzel a negyvenötös gárdával sose jöttem ki, lassan már én leszek negyvenes. Megrázó volt a temetés, szegény Enikő könnybe lábadt szemmel mondta a koporsónál, hogy Julcsi, 2 kisgyerek mellől hogy tudtál eljönni? Aztán később meséltem, hogy tápszeresek a fiúk, alig volt tejem. Jó volt együtt lenni, együtt búsulni, emlékezni, de azt is éreztem, hogy már nagyon más az életünk és sajnos a temetéseken kívül nem is nagyon találkozunk. Azért jó, hogy vannak, ilyen távoli védőháló, apu halála után, nagyon mellémálltak apu remetei unokatestvérei, próbáltak segíteni.

Mire felócsúdtunk a temetés rettenetéből, hívott Feri, hogy beutalták a kórházba egy hétre, mert ilyen magas cukorértékkel nem végzik el az ambuláns műtétet és be kell állítani az inzulint, diétát. Sírva fakadtam Klári néniéknél, aztán elküldtek aludni és sikerült a füldugóval 6 órát pihenni. Feri saját felelősségre távozott és másnap vonult be, mert nem volt nála semmi felszerelés, biciklivel ment és vitte a szódagépet, sok olvasnivalót. Zsemléket kapott reggelire és félzsemlét tízóraira, uzsonnára. Legalább pihen és nem egyedük kell majd tartanom a diétát, de azért rendesen megijedtem, hogy most hogyan tovább, mi lesz velünk. Felmerült, hogy esetleg visszafizetjük a CSOK-ot és nem próbálkozunk többet, főleg, ha ilyen magasok a kamatok. Aztán találtam egy cikket, hogy maximálták a kamatot 5%-ban és a 10 millió helyett legfeljebb 15-öt kell visszafizetni. SDG! Feri azt mondta, hogy marad ő itthon, ha kell és még egyet próbáljunk meg, akkor ennyi. Kezd leválni a pelenkázó borítója, Bandika annyit ugrált az ágyon, hogy szétesett, szóval most nem bánom, hogy egy kicsit szünet. Felállítva jó lesz gardrób helyett. 

BD Klára szerint megpróbál minket az élet, bárcsak az lenne, mert a péceli baba-mama körön pont erről volt szó. A kísértés nem Istentől ered, hanem saját kívánságaink okozzák, amelyek minden esetben bűnt szülnek, kivéve persze Jézust. És az is benne van Jakab levelében, hogy nem próbál meg jobban minket, mint amit el tudunk viselni. Érdemes hitetlen családtagjainkért is imádkozni, mert akár haláluk előtt is megtérhetnek, nem tudhatjuk. Volt még példa bűn nélküli próbáról, mikor Ábrahámot arra kérte Isten, hogy áldozza fel a fiát. Megígérte neki Isten, hogy megsokasítja és ebben jobban hitt, mint a fiában. Nehéz ez. Remélem, hogy tényleg csak erről van szó. Mert pont 3 hete, mikor legutóbb hívtam Tündét és arról számolt be, hogy Katica néninek nagy műtétje volt, de fel fog épülni és mi mentünk táncházba, azt vettem számba, hogy mennyi mindenkinek nem úgy alakult az élete (Józsa Móni, Domi), és mi hogy lehetünk ekkora kegyelemben, hogy nekünk igen. De ez elbizakodottság volt. Nyilván már bátyám is irigykedik, többnyire a támogatások miatt, neki a pénz az istene még mindig. Ennyi műszaki, technikai témáról rég nem értekeztem, azért hiányzott is, mert én fiúk között nőttem fel. Nah, kíváncsi vagyok. 

Szóval nem igazán vágytam most farsangolni, többnyire a veszteségek miatt. De ez is olyan érdekes, mert Feri nélkül semminek nincs értelme, se az elhagyott családnak, se a barátoknak, sőt a családalapítási vágyam is jó mélyre temettem. És aztán jött és úgy ismertem meg, mint a vágyaim beteljesítője, mint akivel meg lehet valósítani azt, amit a családom megmagyaráz, hogy miért nem jó és előtörtek ezek. Szóval már ősz óta nagy gyászban, veszteségélményben voltam, hogy senki nem látogatott meg, hogy még most is a bátyámat keresték meg Karácsonykor, bár Erdélyben nagyon jó volt, de annak is volt egy elmúlás érzete. Aztán manifesztálódott a gyász, ahogy Bandika keresztelője után, Jakab Éva temetésén. Persze mondhatnánk, hogy ez a természetes, hogy az idősek meghalnak, a fiatalok születnek, de mégis jó lett volna még velük lenni. És Bandika már mondta is, hogy nem néni, nem beszél, mind 2 Katinak, leginkább a gyerekekkel érezte jól magát.

A másik veszteség ugye a BUE, ahova tavaly elmentünk farsangolni,de akkora volt a tömeg, Bandi teljesen elveszett, nem is volt kedve felvenni a manó sapkáját és a lámpást sem, azóta pedig, ugye teljesen elkoptunk. Szerencse, hogy ma van Isaszegen disznóvágás, felvonulás, táncház és disznótoros vacsora. Holnapra pedig a Hőgyesbe készülünk, Házasság heti prédikációt és beszélgetést tart Enikő. Hőgyesben egyébként múlt héten szombaton volt felnőtt farsang. És kétszer voltunk a Fonóban, egyszer Csidunál táncolni, ma megint megyünk úszni a Stilianosba, szóval most ennyi. De járnak Helgáék is, bár elég drága. Lassan érkezik oda is a kistesó.