Rettenetesen nehéz volt ezt az időszakot megírni, egyszerűen azért, mert nem volt folytatás, 2 éve készülök rá és még mindig nem gondolom, hogy egyértelműen meg tudom mondani, merre van az út. Tény, hogy ifjúsági szervezőként dolgoztam 2009. júniusa és 2010. júliusa között Dani bácsi jóvoltából, Zoltán Csaba szervezeténél a DUTUSZnál, amit azért hozott létre, hogy elkülönülten tudjon pénzt gyűjteni és ne függjön a hierarchizált intézménytől. 2006. októberében tartotta Szász Adrienne és Lakatos Csilla az erdélyi Odfie kisbusznyi szervezőjével azt a vezetőképzőt Magyarkúton, ahol megismertették velünk a csoportszervezés alapjait, játékos önismereti feladatokkal egymást és magunkat is jobban beleképzelhettük az ifjúsági egylet vezetői szerepébe, miközben nagyon jól éreztük magunkat a kisbusznyi erdélyi fiatal vezető, köztük Rácz Norbiék között. Én az egyetemi szerelmi bánatom teljében, Kozma lányok szintén az egyetemi tanulmányai végén, Szőllősi István frissen betért hívő Miskolcról, az akkori egyházi vezetők (Elekes Botond, Zoltán Csaba) heuréka hangulatban, tortát hozva alapítottuk a Madfiét.
Elég nehéz téma, mert nekem személy szerint is sokat adott az unitárius egyház, mikor az egyetem elvégzésekor még volt egy évem az egyetemen és egy tárgyam, hála Móczár tanár úrnak. Lelkileg nagyon elfáradtam a hosszú-folyamatos tanulási stressztől, nem is tudtam, hogy merre tovább, így nekem a külföldi, egzotikus önkéntesség helyett az unitárius ifjúsági munka adódott. Dani bácsi keresett meg, valószínűleg az unitpapos bemutatkozásom alapján, hogy elvállalnám-e a fiatalok szervezését, Zoltán Csaba biztosítaná hozzá az anyagi keretet, a budapesti gyülekezeti munkát egészíteném ki, bár volt országos szintű rendezvényünk is. Első körben, felhasználva az egyetemi - adatbányászati ismereteimet - kigyűjtöttem az összes konfirmálási és keresztelési anyakönyvből a tagokat, így lett 600 név, a nálam tíz évvel idősebbtől a tíz évvel fiatalabbig korosztályban. Utána következett az adatok Excelben történő rendszerezése, megkeresése Facebookon, e-mail címek kigyűjtése a yahoos levelezőlistán. Az Unitarius Ifjuság Fb lapot is ekkor hoztam létre, megszüntetni azóta sem tudom, a címeket átadni nem volt kinek, az új lelkész nem tartott rá igényt, nincs nagy látogatottsága, ennyit látott belőle, nem az adathalmazt. Az említett korosztály módszeres felkeresése azóta sem történt meg, ugyanakkor a módszert sikeresen alkalmazzak a konfirmandusok fellelésére. Katinkáékon kívül azért még nincsenek konfirmandus korban az említett korosztálynak a gyermekei, ha unitáriusok, bár lassan odaérnek és akkor talán megkeresik őket.
A meglévő címlistákat elkezdtük rendezni, tematikusan hívni konkrét alkalmakra. Néptáncos alkalom volt Lőrincen, Színjátszós a Hőgyesben - BUE-ben nem kaptunk fűtött termet - kirándulásokra leginkább a BUE-bol jöttek, de a nyári tábor országos volt. Egy évig tartott a fizetett munkám, aztán csak azért is megmutatom, hogy nem pénzért csinálom alapon még folytattam, de inkább kisegítő jelleggel, apu halála után a kórushoz csatlakoztam, míg el nem jöttem szülési szabadságra. Volt egy blog is, oda kiraktam a meghívót, amit körbe is küldtem a levezőlistán, utána következett a telefonalas, amit Dani bácsi végzett, a fiatalok nem vállalkoztak erre az ügynöki feladatra. Dani bácsi viszont szívesen és lelkesen hívogatta, általában a szülőket. Néha családlátogatásra is sor került, olyankor megismertük a család jelenét-múltját, gondját-baját és ezután következett a konkrét eseményre való hívás. Így sikerült 5 fős létszámot létrehozni, amit nem tekintettek eredménynek és így abbahagytam a diplomázás utáni tábor idején tevékenységemet. Azóta is cipelem a nehéz súlyát annak a belső információhalmaznak, ami nem biztos, hogy rám tartozik. Kicsit hasonlít a problémakor a családihoz, parentifikáció, szülői szerep feladatai, aztán mikor megoldási javaslattal állok elő, akkor a falak és megmagyarázása annak, hogy miért nem lehet. Mikor az új lelkész megválasztásra került, megígértem, hogy havonta ellátogattunk az unitárius istentiszteletekre, jártunk a családi istentiszteletekre, de mikor Miklós megszületett, ez abbamaradt. Leginkább bennem merült fel, hogy esetleg legyen ő unitárius, a gyerekek valláserkölcsi nevelése nem megoldott, főleg az iskolákban, de a kisebb gyerekeket sem szívesen fogadták akkor a templomban, én nagyon elszigeteltnek éreztem magam, így maradtunk a protestáns törvénynél, melytől ezután sem szeretnénk eltérni, és a fiuk az édesapjuk vallását kapták.
Azért nehéz ez, mert olyan jó lett volna átadni ezt az örökséget, de el kell fogadni, hogy nekem a marketinghez való viszonyom nem a legjobb, ezért átadom másnak ezt a nemes és nehéz feladatot. Sajnos a családból sem sokan viszik tovább az unitárius hitet. A nagyajtai Péterffy-ág az, ahonnan én a hitemet kaptam, női ágon, a nagymamám és az anyukám után, és reméltem, hogy én is tovább tudom adni. Az egyházak közötti súrlódások nem az én dolgom, én abban nőttem fel, hogy mind a négy nagyszülőm, másféle vallású, a keresztanyáim voltak reformátusok, az Opris dédnagyapám görögkatolikus, majd ortodox is volt, utóbbira áttért, mert elvált és itt megengedett volt. Mindenki vitt a saját templomába, simán jártam katolikus misén, református istentiszteleten Bükkösön, az unitárius tiszteletes révén a fasori evangélikus gimnázium templomában. Unitárius szervezőként többször voltam Erdélyben, kiegészítve a családi kirándulásokat, jó volt látni, hogy van jövő. Magyarországon nem láttam. És azt gondoltam ezt a sokszínűséget Magyarországon is meg lehet élni. Akárhova mentem, katolikus zarándoklatra, református baba-mama körre, evangélikus gimibe, láttam rendszeresen templomba járó, hitüket megélő családokat, akik kiskoruktól járnak templomba. Mikor a Madfie címlistája alapján szerettem volna megkeresni, megszólítani a kisgyerekes fiatalokat, többszöri kérdésemre is azt a választ kaptam, hogy az eddig megismert családok alapján iskolás kor alatt nincs igény foglalkozásokra. Én azt tapasztaltam Dani bácsival, hogy ha igazán jó programot szervezünk, és kellően sokszor hívjuk kedvesen, előbb-utóbb eljönnek, persze nem az elvárásoknak megfelelő számban, hogy eredményesnek lehessen bélyegezni. A nincs igény címkére bármit meg lehet szüntetni, ami nem tetszett, közben sokat lehet tenni azért, hogy legyen. Ha csak e-mailes, csilivili meghívókat küldünk, lehet, hogy nem segít. Van az az idősebb réteg, aki egy kávéért elutazik a város másik felére, de az igényesebb, fiatalabb réteget nem motiválja a vendéglátás a túlfogyasztás korában. Családi IT-re is jártunk, ott sem volt megoldva, hogy ki főzzön/finanszírozza mindig ugyanaz a néhány család nem láthatja vendégül a többit, Magyarkúton szintén, hosszútávon nem fog működni. Kirándulás is meg volt hirdetve, de abbamaradt, Feri többször szervezett kirándulást, akár egyedüli résztvevőnek is elment, jól érezték magukat a résztvevők, várták a folytatást, de nem volt. Én is vártam, hogy a 72 tanítvány közé kerüljek, vártam a feladatot, de nem érkezett, mikor szóvá tettem, durva elutasítást kaptam, hirdetési stratégiára hivatkozva az a kicsiknek szóló furulyás foglalkozás sem ért el az érintettekhez, akik eljöttek volna. Péntek délben kaptak egy hosszú meghívót, amiben 2 plusz sor volt, ha nem felejtette el sok teendője között a lelkészúr megemlíteni. Messze állt ez attól a módszeres és kitartó vízpartmosástól, amit Dani bácsival műveltünk és amelynek lelkészi folytatására hívtunk erdélyi lelkészt, személyesen is kiállva a közgyűlésen az új lelkész, módszer szükségessége mellett. Én úgy láttam, hogy nehezen tudok ilyen spontán időbeosztással együtt dolgozni a lelkész úrral, frusztrál ha ilyen személy után kell alkalmazkodnom, bátyám emlékei fájnak. Csúnya szóváltások közepette elváltak útjaink, azóta keresem a lehetőségét, hogy részt vegyek a nekem tetsző programokon, aktívan nem vettem részt a BUE munkájában, mivel Miklós kicsi volt és alig jártam a városban, leginkább ünnepeken tettük tiszteletünket, unitárius módra, évente 2x Karácsony és/vagy Húsvét másnapján esetleg a nyári szünetben.
Léta tiszteletes már akkor szívesen fogadott, amikor nem volt a színjátszó körnek fűtött terme a Nagy Ignác utcában, később a Perczelné Kozma Flóra nőegyleti gyűléseken vettem részt, többször elő is adtam (szingliség, Taizé), megjelentek írásaim kiadványaikban, egyéni- és hitéleti szinten is gazdagítottak, örökké hálás leszek értük. Az új gondoknő szervezte futókör eseményein szívesen veszünk részt családostul és ha tudunk elmegyünk a gyerekfoglalkozásra, szívesen látják őket keresztelési vallásuktól függetlenül, a BUE-ben több megjegyzést kaptunk korunkra, fiúk vallására, így nem éreztem a családomat oda illőnek, anyagilag sem, bár aktív koromban jó fizetésem volt.
2 emlékvideó, még leánykoromból:
